<<vissza
Passzívház definíciója

A passzívház egy olyan épület, amelyben a termikus komfortérzet (lásd ISO 7730) kizárólag annak a  friss levegő mennyiségnek az utánfűtése vagy utánhűtése révén biztosítható, amely a kielégítő levegőminőség (lásd DIN 1946) eléréséhez  szükséges, mégpedig anélkül, hogy a friss levegőhöz visszakevert levegőt alkalmaznánk.” 

Ez a definíció tisztán funkcionális, semmilyen számértéket nem tartalmaz, és minden klímatikus feltételre érvényes. Ez a definíció azt mutatja, hogy nem egy mesterségesen rögzített szintről van szó, hanem egy alapvető koncepcióról. A passzívház tehát nem lett feltalálva, hanem a passzívház-elv lett többszörösen felfedezve. Egyedül azon lehetne vitatkozni, hogy erre a koncepcióra a „passzívház”- e a helyes megnevezés. Csakhogy nincs ennél jobb. Mivel a termikus komfortérzetet amennyire ez csak lehetséges, passzív módszerek (hőszigetelés, hővisszanyerés, a napenergia passzív hasznosítása és belső hőforrások) révén biztosítjuk.

Ha a tervező és energetikai szakemberek számára a passzívház koncepcióhoz számokat is akarunk rendelni, akkor egyrészt rögzíthetjük azt, hogy a passzívházak maximális transzmissziós hővesztesége nem haladhatja meg a négyzetméterenkénti 10 W-ot, annak érdekében, hogy a kielégítő szellőzéshez szükséges friss levegővel a hőenergiát is szállítani tudjuk. A 10 W/m2 fajlagos hőveszteség olyan kis érték, hogy egy passzívház 30 m2-es nappaliját mindössze 10 gyertya lángjával tudjuk fűteni.

Az előbbi csekély hőveszteség másrészt azt eredményezi, hogy a passzívházak éves fűtési energiaigénye 1 m2 fűtött alapterületre vonatkoztatva nyugat- és közép-európai klimatikus viszonyok mellett kisebb, mint 15 kWh/m2×év. A mediterrán országokban pedig ennél valamivel kevesebb, Skandináviában pedig valamivel több.  

<<főoldal